A pályaudvar mellett az 1962-ből származó hatalmas betonkocka óvóhely alkotja az emlékmű alapját, amelynek előterében egy szoborcsoporttal összekomponált vagonokat helyeztek az óvóhelyre és a talapzatra. Mellette az óvóhely tetejéről láncokból és szögesdrótokból alkotott rozsdás “fémzuhatag” hull alá a tetőről egy fémmedencébe. A medencét és a láncokat később valódi vízesés fogja kiegészíteni. A domborművekről a vagonba zsúfolt, elgyötört más-más társadalmi társadalmi rétegből érkező áldozatok tragikus alakjainak fájdalmas és szomorú tekintete kísér minket. A bevagonírozottak ablakon kidobott cédulákkal próbálták megüzenni hozzátartozóiknak merre járnak és hová tartanak. Párkányi Raab Péter szobrász a bronzcédulákra az embertelen körülmények közt elveszni látszó, egyben felértékelődő fogalmakat írt fel: ölelés, béke, remény, ima, hit, szeretet, haza. A kocsi elején helyet foglaló három főalak a soha vissza nem térő, szertefoszló, semmibe vessző embereket szimbolizálja. Környezetét murva, kockakő és fapalló együttese szegélyezi, melyeket a nyugodtabb szemlélődéshez egy rozsdás padsor tör meg. Az alkotók szándéka az volt, hogy az esti órákban a fényvetők megvilágításában legyen legkifejezőbb az emlékmű, mely mindössze 2 és fél hónap alatt készült el 2017-ben. Tovább tervek szerint az óvóhely több méter vastag falain belül múzeumot alakítanak ki, az elhurcoltak emlékére.